Az iskolák helyzete Budafokon

Az egyház- és iskolaügy Promontor településen a XVIII–XIX. században elválaszthatatlan volt. Ennek bizonyítéka az 1817-es Visitatio Canonica, amely az iskola felügyelőjeként Kováts Pál plébánost jelöli meg. Az iskolarendszer ekkor még egészen máshogy működött, mint napjainkban: nem volt tankötelezettség. A tanítás nyelve a német volt, de magyar olvasást is tanultak a diákok. A tanítói fizetést a község állta. A kötelező tankötelezettség az elemi iskolai szinten 1868-ban jöhetett létre. A XIX. század végén a promontori diákok 1–3. osztályig külön, fölötte pedig, hatodik osztályig összevonva jártak. Az osztályok vegyesek voltak. A magyar nyelv tanítása 1880-ig szünetelt. Az osztályok mindegyike zsúfolt volt, a tanítás majdnem lehetetlennek bizonyult.

1877-ben Tóth József királyi tanfelügyelő vette át Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közoktatási ügyeit. Ebben az időben jól látszott, hogy a hegyen élőknek nehézséget jelent iskolába járni, amely a Templom téren volt. A közlekedés rendes utak híján nehézkes volt. Így Tóth József új iskolai osztály nyitását kezdeményezte a hegyen. 1882-ben három iskola múködött a településen: a Templom téri római katolikus fiúiskola 4 osztállyal, a Kossuth Lajos utca állami elemi leányiskola négy osztállyal, és a kőbányai (ma Árpád utcai) elemi népiskola, ahová vegyesen jártak a diákok. Megfigyelhető, hogy az 5. és 6. osztály tanulói egyre fogyatkozó számban jártak iskolába, míg a kőbányai iskolában nincs is 4. osztálynál magasabb. A gyerekek munkájára ugyanis szükség volt, az oktatás háttérbe szorult a szőlőgazdálkodóknál vagy a gyári munkások gyerekeinél. Szintén Tóth József, illetve a képviselő-testület törekvése volt, hogy az egyházi iskola állami intézmény legyen – erre 1903-ban került sor. Részben az oktatás, részben pedig a főváros és a vidék felől érkező betelepülők hatására a korábban alcsony arányú magyar nyelvi tudás megfordult: 1920-ra a lakosok 93,5%-a beszélt magyarul. A hegyen élőkhöz hasonló helyzetben voltak a kelenvölgyiek is: saját iskolát alapítottak, hogy ne kelljen messze, a budafoki iskolába járniuk.

Budafok várossá válása után a népesség tovább nőt, így nagyobb iskolai kapacitásra volt szükség. 1926-ban épült meg az Anna utcai elemi iskola, 1930-ban a Pannónia úti, 1940-ben pedig az István téri iskola. Enne ellenére azonban nem szűnt meg az iskolai zsúfoltság, ami azt jelentette, hogy egy-egy terembe 60-70 diák ült be. A korra jellemző, hogy a diákok nagy részének az elemi iskolánál ért véget a tanulmánya, a középfokú, vagy akár felsőfokú tanulmányokat kevesebben végezték el az oktatás terhet jelentő költségei miatt.
Budafok egyik legfontosabb törekvése egy középiskola vagy gimnázium elindítása volt. 1936-ban a polgármester levélben fordult a Jászóvári Premontrei Kanonok rendhez az ügyben. A tárgyalást siker koronázta, és 1937-ben a renddel kötött szerződés értelmében elindult egy 8 osztályos premontrei gimnázium működése Budafoki Szent istván Gimnázium néven. A gimnázium nyilvános volt, tehát származási megkötés nélkül fogadott tanulókat.

Érdekességként meg kell még említeni az 1913-ban, Mustetz György vezetésével indult Budafoki Zeneiskolát.

Gyönki Viktória muzeológus